Gyuri posztolá vala: "Ha Bach ma élne, akkor ő lenne a ma létező legnagyobb Rocksztár!"
És lásd a gondolat teremtő erejét, Bach él, mint ahogy a mellékelt link mutatja... és ha nem is a legnagyobb, de rocksztár:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Sebastian_Bach

Ha már Bach és zene, akkor pár szó a lemezkritikáról és határterületéről. Zenéről beszélni jó.. zenét hallgatni még jobb, de igazán csak azok boldogok... hát.. Phil Collins biztos nem az, legalábbis az első elemezni kívánt zenében. Amiről mindjárt meg is fogalmazom a véleményemet. Szóval abból kiindulva, hogy érdekel a zene, szeretek beszélni is róla, mert amit az ember szeret, azt megosztani is szereti. (Nagymami is ezért süt kalácsot?) Ezért néha arra vetemedek, hogy lemezkritikákat olvassak. Ám ha általában ilyet teszek, utána elszomorodom, és felhívom anyukámat, hogy nyugtasson meg. Mert jó lemezkritika szerintem kevés van (pláne magyar nyelven a világhálón). A szubjektív véleménnyel az égvilágon semmi baj nincs, viszont az zavaró, hogyha egy „trendhez” mérnek egy albumot. Egyfajta hitvallás ilyen téren részemről, hogy azt írom le, milyen benyomást keltett bennem az album, sem többet, sem kevesebbet. Pontozni sem szeretek, mert semmitmondó, és csak az elménk hülyesége, hogy mindent osztályozni, címkézni, és pontozni szeretne. Gondoljunk csak a műfajokra, ott is néha eléggé eldurvul a helyzet.. akár a filmek terén is. És az az igazán röhejes, aki okos akar lenni ilyen téren. Egyszer például hallottam egy esetet, hogy valaki azzal fitogtatta filmes tudását, hogy kijelentette: „A Star Wars nem sci-fi, hanem űropera.” Hmm… Az már csak mellékes, hogy az űropera a sci-fi alműfaja, de hát ahol az egó és a félműveltség párosul, ott bőven találkozhatunk ilyen okos kijelentésekkel. Visszakanyarodva a zenére, ebben a témában is vannak, akik szeretnek azon vitatkozni, hogy pl. a Nightwish mennyire sorolható Gothic metál kategóriába (annak ellenére, hogy a zenekar tagjai elutasították ezt a címkét),… én nem fecsérlem a szót ilyenekre. Nem tartom magamat különösen műveltnek zene terén, csak szimplán érdekel a téma. Kevés olyan ember van, akivel pl. meg tudnám beszélni, hogy „Hallod, kijött az új Iron Maiden album, hallottad? Mi a véleményed róla?” Ezért is jött talán ennek a blognak az ötlete és ezért szívesen olvasnék értelmes, hangsúlyozom: értelmes, ismétlem: értelmes véleményeket. Még annyit, hogy szívesebben elemzek albumokat, mint zenéket…

…de semmi gond, lássuk a Genesis-t, és az „I Can’t Dance” című produktumot:

Röhögtem egy sort a klippen, a zenéről pedig sosem gondoltam, hogy Phil Collins hangjának szele valaha az általam kedvelt muzsikák sorába fogja fingani az ilyet. Nekem túl poppos. Ez azt jelenti, hogy meghallgatom, csak ritkán… de azután, hogy Dini ránk gondolt a képi világ és a zenei mondanivaló alapján, talán többször is meg fogom hallgatni. Múltkor pl. randi előtt is meghallgattam, csak úgy kedvcsinálónak. :) A Genesis korábbi, kevésbé populárisnak mondott zenéi sem igazán lopták be magukat a szívembe. De hát ízlések és pofonok. Ettől függetlenül olykor-olykor talán meghallgatnám a Home By The Sea-t. De visszatérve az I Can’t Dance-re, elég egyszerű egy zene. Egyszerűek a gitár riffek (tulajdonképpen ugyanazt gitározza a Chuck Norrisra emlékeztető csávó végig néhol apró változtatással), majd az azt kiegészítő zongorajáték beillik a képbe, csak nekem valahogy sovány ahhoz, hogy szeressem. A zene kellően lúzer fílinget áraszt, és Phil Collins énekét tökéletesen kíséri a dallamvilág. Erről a zenéről ennyi jutott eszembe mára.