Rocktarisznya

Régen posztoltunk már… Gyurival időközben váltottunk pár youtube linket, beszéltünk pár fantáziánkat sokféleképpen megmozgató (hehe…), stílus szempontjából egymással köszönőviszonyban sem lévő zenéről, valamint egy piréz esélyegyenlőségi és érdekvédelmi szervezet megalakításának tervéről… elvégre a piréz zenét is védeni kell a gonosz zeneipar aberrált fajtalankodási hajlamaitól. Erről jut eszembe, Katy Perry nemrég Budapesten forgatott videoklippet. Ez az egy ok miatt néztem meg… még mindig nem sikerült megszeretnem az ilyen zenét. Éljen a multikulturalizmus, a sokszínűség, a liberális értékek, a szabad(os)ság és az elmaradhatatlan, egymással csókolózó homoszexuális pár, ez úgy néz ki visszatérő motívummá vált a hasonló szellemiségű popzenészek körében Christina Aguilera óta.. na jó,  láttam már azért rosszabbat is, szóval nem fikázom. Emlékszem, még volt főpolgármesterünk mondta, hogy Budapest a tolerancia fővárosa, talán az immár halott törpepárt haláltusájának végén, a kifingáson túl, a koporsóból zombiként előbújva, halálhörgésével szólította volna meg a nemzetközileg ismert popsztárt? Nah, ezt meg is írom a hírcsárdának :)… Akit egyébként érdekel a klipp, az kattintson ide!

Ennyi felesleges pofázás után végre rátérek már az albumra, amiről szót emelnék. Nemrég a Youtube-on megakadt a szemem az Unsun nevű lengyel zenekaron. Azóta meghallgattam mindkét albumukat, és az volt a benyomásom, hogy sokkal több figyelmet érdemelnének, mint amennyit kapnak.. habár sajnos ez nem csak velük van így. Szóval, ezért is gondoltam, hogy róluk szólnék pár szót. Bár Gyurinál ismét előjött az a probléma, mint a Genesis esetében… szép nénit látott a videón, és valahogy nem tudott többé annyira a zenére koncentrálni… :) Na jó, azért meg kell valljam, én is elfantáziálgattam rajta, hogy mit tudnék művelni az Aya-nak becézett énekesnővel, ha nem lenne ott a férje, aki mellesleg a zenekar gitárosa (Mauser).

Az Unsun eléggé fülbemászó, dallamos, mondhatni poppos zenét játszik.. de ezt nem negatívan értem. Érdekes megjegyezni, hogy Mauser korábban a Vader (!) nevű death metál zenekarban gitározott és az Unsun-t egy mellékprojektnek tekintette. Mára már azonban odáig fajult a dolog, hogy Mauser otthagyta Vader-t (a birodalmiak azóta sem köszönnek neki). Szóval a zenekar egy keményebb zenei háttérrel rendelkezik, így a death metál után érdekes a váltás, de ez nem ad okot számomra semmilyen előítéletre, ugyanis szerintem nagyon jól végzik a dolgukat. Ami a névválasztást illeti, én annyira nem tartom szerencsésnek ezt a nevet.. Igaz, most nehogy már a neve miatt ítéljük meg, de akkor is biztos vannak páran, akik a név hallatán fekete hajú, a feketét olykor rózsaszínnel keverő, szomorú zenekedvelő társainkra asszociálnak. Nem mondom ki, hogy emós, mert akkor egyes körök biztos kirekesztőnek és rasszistának bélyegeznek és beperelnek. De hát ilyen a mai világ.. megyek sírni én is… Visszatérve a névre, eredetileg Unseen lett volna ha jól tudom.. mindegy végre rátérek már a zenére jobban.

Miért a második albumról írok, amikor első is volt? Mert ehhez szottyant kedvem.. Mert nagyon bejött ez az album. Eleve imádom a dallamos metálzenéket. A youtube-on van egy videó az album felvételének munkálatairól, és ez is nagyon megfogott. https://www.youtube.com/watch?v=rOxsrQ9K8QM&feature=related

Az első track (The Lost Way) hatásos löketet ad, jó bemutatkozásnak bizonyul azok számára is, akik még nem hallottak az együttesről. A szintetizátor színesebbé teszi a hangzást, használata nem annyira domináns, és dinamikus mint mondjuk a Nightwish esetében, de nem is számítottam ilyesmire, elvégre nem egy szimfonikus metálegyüttesről van szó. Tetszik az a „kemény de mégis lágy”, ütős gitárriffekkel operáló, de a szintetizátor és az ének által barátságosan harmonizáló hangzásvilág, amit a zenekar produkál. Én valahogy nem tudom rá azt mondani, hogy sötét. Örülök neki, hogy zúzás mellett olykor-olykor helyet kap egy-két gitárszóló is, például a „Time” esetében. A „The Last Year” egy könnyen emészthető szerzemény az albumon, zongorával kísért lassú darab. Mondjuk ha már hasonlóan lágy lírai darabokról esik szó, akkor nálam ilyen téren még mindig a Within Temptation viszi a pálmát a „Forgiven”, az „All I need”, és az „Our farewell” című mesterműveivel. Az első videoklippet a „Home” című számhoz készítették, remélem, hogy lesz még több is, mert az album vége felé érve leesett az állam a gyönyörtől. Az utolsó négy track nagyon jól sikerült, az „I Ceased” például egy lassan kezdődő, majd az első fél perc után beinduló, dallamos szerzemény lett nagyszerű refrénnel. Bulin jót lehetne rá tombolni. Kétségtelenül az album vége a fajsúlyos, nem is tudom, hogy ezek közül melyik szám tetszik legjobban… A „Single touch” is mesteri, kemény riffjeit nagyon jól kíséri a szintetizátor, az ének is nagyon eltalált és dallamos ezekben az utolsó számokban. Átlag feletti teljesítmény az, amit ezek a lengyel fiatalok produkálnak, örülnék neki, ha a zenecsatornák által szélesebb körben is ismertebbé válnának. Az albumot végighallgatva az volt az érzésem, hogy „még!” Jól kezdődik, felcsigázza az érdeklődést, majd szinten tartja azt, elkéjeleg az ember audális érzékeivel, majd a végén mintegy hatalmas orgazmusként ér véget. Nekem ilyen volt. Utószóban az énekesnőről is beszélek kicsit… nem, egyelőre nem mocskos dolgokról, azt talán egy következő posztban és némi alkohol elfogyasztása után. Szóval, szerintem jó hangja van, ebben a zenekarban ilyen hangzás mellett simán megállja a helyét. Vádolják szegényt azzal, hogy van némi akcentusa, ami igaz is, de kit érdekel.. mert szerintem nem zavaró. Ha például Slavoj Zizek akcentusával énekelné, akkor megérteném. Slavoj Zizek akcentusát lásd (halld) itt: https://www.youtube.com/watch?v=HuZXplZvlVU&feature=related
 
Mára ennyi, Gyuri, posztolj te is!